2010. október 30., szombat

Change my 22

And I will lie in cold ash,
not be able to remember,
and I will separate my life with single commas,
sometimes let your question mark join,
and I will kill my friends' mood
with my deep dark instinctivity,
we are always curious about death,
always the time, always the death,
always someone to live for,
or always someone to die for,
hold still darling,
I want to eat your face,
touch your chest,
and I will never drink wine with someone,
whom eyes miss the fire,
and I will never reject the wind,
if she wants to blow herself into my body

2010. október 25., hétfő

Erőszak

Gerjedtél az erőszakra játékból, aztán láttál egy filmet,
melynek első öt percében halálra basznak egy korodbeli nőt.
Az ilyesfajta átértékelések rakják össze az életed,
de a kíváncsi természeted
soha nem hagy nyugodni.

2010. október 24., vasárnap

Dearest

"Always the years between us.
Always
the years.
Always the love.
Always
the hours."

Majd

nagy házzal, nagy kerttel,
sok kutyával, sok gyerekkel,
könyvtárszobával, téli kerttel,
gyümölcsfákkal, terasszal,
toszkán illatokkal,
édes pillanatokkal,
örök szövetséggel,
halhatatlanul

Watch me burn at Sunday morning

Lángolva ébred a lelkem, megvan még,
vasárnap reggeli watch me burn,
és ahogy végignyújtózik a testem,
életre kel bennem minden,
de új szavakat kell találnom,
mert egyre csak a régieket használom.
Lelógnak lábaim az ágyról, de nem érik el a parkettát,
összekoccannak a térdek, a bokák,
majd megrökönyödött pirosba öltözöm.
A kávé forró leheletét érzem arcomon,
az ablakon túlról belém mosolyogja magát az ősz.
Nagyokat sóhajt a szobában a csönd,
elindítom ismét az óráimat.

2010. október 23., szombat

Ne vedd komolyan

Rögtön támadott, cafatokra tépte fogával a nyakam, aztán darabokra őrölte a kulcscsontomat, még csak meg sem inogtam, álltam tovább, tűrtem mindent, amit arcomba köpött. Lekapart minden húst a bordámról, és ujjait csontjaim közé illesztette, morbid csiklandozást mímelt, de arcom nem változott, sziklahidegséggel hagytam, hogy hozzáférkőzzön minden részemhez. Oldalamon végigcsúszó vérem maró méregként számolta fel bőrömet, térdemet magába ette, de bokám szilárdan tartott még. Kinézte magának csípőmet, lefaragott belőle karmával, majd csámcsogva harapta meg combomat, és hergelte magát, amiért arcom, melyhez nem mert érni, sugárzó merevséggel állt ellen minden fájdalomnak. Szenvedésemet akarta látni, megfosztott rögvest lábaimtól, hátamra taszított, s miközben kipakolt belőlem mindent, már a szemeimből is vér folyt könny helyett, arra gondoltam, lehetett volna rosszabb napom is.

A vesszőim elfogyóban

maró víz ízét engedem lefolyni a torkomon | érzem az ereimet megfeszülni abban a korcs demagóg lüktetésben
és akkor megállítom néhány időszilánkra a szívem | hadd szúrjon egy kicsit | hadd hűljön ki a kezed a mellkasomon
majd mikor ez a bestia szív ismét magába szívja az összes levegőt a tüdőmből | akkor már valós tűzzel éget meg mindenem
nem hiszek el semmit | túl hamar nőttem fel | pofákat vágva üldöznek az elvárások
pofonokat osztanék de
némelyik cuppog | másik még köpni is mer
nem értem mi ebben a jel | de ámokfutó módjára üldöz mindenféle emlék
túlságosan rajongója vagyok mindennek | ami a múlté
pedig itt a jelen | forrongatóan
pedig itt tartom | tenyeremen hordozom az életem
mégis borzasztóan magába húz | magáévá tesz a múlt
felpuhul a szám | megkeményedik a lelkem
tengerillatot érzek | olasz utca járdáját képzelem a talpam alá | és amerikai csacsogó | pletykáló | semmirekellő fruskát játszom
bár az már régen rossz | amit elviselni vagy kibírni kell
ez jön most | meg a lemondások
elfelejteni nem tudom | hogy érzek
és mindig is érezni fogok
és mindig is érezni akarok majd
és még a fájdalmakat is tárt karokkal várom | mert akkor tudom csak igazán
hogy élek | veszettül élek
és élni akarok | kilencven évet

2010. október 21., csütörtök

Nincs dílerem

Végigkopogtatni az egész utcát, újra olvasni a metrón, hagyni magam elkalandoztatni, örülni a hidegnek, hagyni a tüdőt megtelni faggyal, magassarkúban is lábujjhegyen fellépkedni a lépcsőn, odacsukni a kapuval egy száraz falevelet a küszöbhöz, csöndben felmenni hogy ne ébredjenek fel a földszinti szomszédok, számolni fejben a perceket, felidézni egy óra zakatolását, emlékezni egy vonat illatára, látni képzeletben régi házakat, beengedni a meleget a bőrbe, csókot adni körömre, találni egy új barátot, megbízni egy új barátban, eltávolodni sok régitől, szinte mindtől, érezni a változást, szembesülni azzal, hogy ez már más, ez már nem az, mint régen, jó is meg rossz is, mindent meg lehet szokni, kézzel, tollal írni is el lehet felejteni, számolni fejben is el lehet felejteni, gyerekkori szerelmeket is el lehet felejteni, fontosságot is el lehet veszíteni, ősrégi jegyzeteket szívbaj nélkül darabokra tépni, és szívbaj nélkül szemétbe hajítani, függővé válni, elvonási tüneteket produkálni, elfelejteni régi iskolatársak vezetéknevét, elfelejteni régi munkatársak keresztnevét, alaptalanul albérleteket nézegetni ebédszünetben, mézes krémet kenni az arcra, megtalálni egy cipőcsodát ismét, vágyni a birtoklásra, örülni a birtoklásnak, kielégülést várni a birtoklástól, csalódáshoz jutni a birtoklás miatt, őszintének lenni a kezdetektől, elfelejteni azt hogy taktika, meztelenül táncolni sötétben éjjel, egyszerre felébredni reggel, szedres kávéról álmodni, zúgást hallucinálni, ülve megszédülni, jövőt elképzelni, gyulladást csökkenteni, szkeptikusan hozzáállni egy esküvőhöz, örülni olyan egyszerű dolgoknak mint a bluetooth, nem fázni akkor sem ha tényleg hideg van, végigsimítani százszor is a szemöldökét, könnyezni a biztatástól, hiányolni a múltat, piszkosul értékelni a jelent, kicsattanó optimizmussal várni a holnapokat, fecsegni összefüggéstelenül, varázsolni a határ úton is, elérni az utolsó metrót, szemezni a villamoson, megjátszani hogy nem is kellesz annyira pedig de még mennyire, elfelejteni meglátogatni valakit, aztán mindent mindenestül LESÖPÖRNI, és kezdeni az egészet elölről.

2010. október 19., kedd

Szippantás

Létezik az a zsibbadás, mikor úgy érzed, az agyadból éppen energiát szippant ki egy kemény drogos, elrabolja, benyeli, felemészti.
Én meg csak azt tudom hajtogatni, nem tudok írni, nem tudok írni.
Szíveket akarok kitépni. De most valahogy nem sikerül.
Most. Valahogy. Nem.

Nem szokom meg az édes illatot

Tépess le magadról mindent képzeletben.
Lökesd magad falhoz, szoríttasd csuklód fejed fölé,
kulcsoltasd lábad egy másik csípő köré.
Emeld pulzusod az egekig,
doppingold szíved a végtelenségig.
Táncolj, ússz mélyen,
ritmulj, facsarj egészen,
majd kapitulálva merészen,
hagyd el a süllyedő hajót,
még nem késő,
még nem félő.

2010. október 17., vasárnap

Milyen?

Olyan, mintha két ember lakna bennem. Az, aki az irodában dolgozik, és az, aki az irodán kívül LÉTEZIK.
Olyan, mintha apró horgok kapaszkodnának a pórusaimba. És minden hétfőn újra meg újra megrántaná valami idegen erő ezeket a horgokat, és én majd' SZÉTSZAKADOK.
Olyan, mintha azt érezném, létezik egy másik világ is, csak egy világon túli automata valamiért ide KÖPÖTT KI.
Olyan, mintha küzdenék saját magam ellen. Mintha büntetés volna, hogy huszonkét évesnek KELL LENNEM.
Olyan, mintha most is épp történne valami változás, de én nem akarnék RÉSZT VENNI BENNE.
Olyan, mintha abszolút egyedül volnék a földön, pedig újabb és újabb, fantasztikus emberek KERÜLNEK AZ UTAMBA.
Olyan, mintha folyton lemaradnék valamiről. Mintha már mindenhez túl KÉSŐ VOLNA.
Olyan, mintha már száz éve itt volnék. És olyan, mintha eszeveszettül keresném a KIJÁRATOT.

Hát nem is olyan tökéletes

Apámmal nem lehet beszélgetni.
Anyám elárulta, hogy a válást sem bánná.
A húgom antiszociális, a saját teremtett kis világába zárkózik.
A másik húgom nem akar felnőni, mogorva és ellenséges.
A nagyanyám magányos, és már nem akar élni.

Gond van.

Selyem

Fogalmam sem volt, mi a gond. Aztán észrevettem, hogy zaj van. Zajnak éreztem, amit máskor úgy szeretek, az órák kattogását. Egy perc kellett, megragadtam sorra mind a négyet, és megfosztottam őket az elemtől. Hallgatóztam, és csönd volt, végtelen.
Valamiért önmagában nem volt ez elég, szemem már a kis kék dobozt kereste a rengetegben, s mikor megkaparintottam a füldugókat, azon nyomban megfosztottam magam a hallástól. Kirántottam a fiókot, kisodortam gyomrából minden rémes rongyot, melyek elrejtették azt a valódi csipkével vert, ősrégi kombinét, amit ezer éve nem viseltem, pedig magamért régen annyiszor megtettem. Az a kombiné megváltoztat mindent, a csipke mesélni tudna, mesélni tudna sok mindent rólam.
Elfordítottam a kulcsot a zárban, s arra gondoltam, valakinek az ágya akkora, mint ez az egész szoba. Négy párnát tornyosítottam egymásra, s a földre ültem, a melegbarna parketta hideg volt, mint a jég. Oldalt, az ablakban vettem észre magam. A csontfehér pánt végigszelte langybarna hátam, sokáig néztem ezt a részletet magamból, majd feltűzött hajamat szabadon engedtem. Hihetetlen, mikre képes a gondolat, megszületik benned az, hogy a selyem finom érintésére vágysz, s akkor eszedbe jut az a régi kombiné, magadra öltöd, majd hajadba túrsz, mely szintén szokatlan, más, és szintén a selymet idézi fel benned. Minden a kedvedre tesz, minden szolgálja a kívánságod.
És akkor elnyúltam a parkettára fektetett takarón, a pánt levált vállamról, még éreztem a hátamat birtokba vevő libabőrt, s mielőtt még kibontakozhatott volna fejemben a szokásos őrület, elaludtam.

2010. október 10., vasárnap

Kicsapongások

Nem is a foltokat rejtegetem igazán a nyakamon,
hanem magam rejtőzöm el előlük,
s rejtekemben derülve tartom a titkom.
Gyere, ragadd meg a torkom és fojts halálra,
hogy azzal az eternális orgazmussal születhessek újra erre a világra,
melyet belém robbantva okozol, az összes körmöm hegyéig végigrázva,
elmémet zsibbasztva, tarkómat mardosva.
És majd mikor a lélegzetem is dobhártyát képes szakítani,
és ujjam simítása mély perzseléseket hagy a testeden,
és megvakulsz attól, ha szembogaramat vadászod,
és hangod elhagy ajkamtól,
akkor akarj majd a legjobban.
Mert mindannyian vágyunk valakire,
közben mégis úgy magunkba zárjuk, védjük mindenünket,
miképp hártyavékony szárnyat fed sziklaszilárd kitinpáncél.

2010. október 5., kedd

Mit nem

Én nem akarok tisztességben megöregedett BKV-ellenőr feleség lenni
Én nem akarok tisztességet
Nem akarok egyszerűséget
Nem akarok hétköznapot
Vad intimitást akarok
mely nem jussa az együgyűeknek

ősrobbanás

Ne felejtsd el égve hagyni a kihúzott gyufát,
aztán kormával festéket kenni a szememre,
majd belebújni, belenyúlni, belecsúszni a bőrömbe,
kifordulni az elmémből, megmerítkezni kelyhemben,
megízlelni nektáromat, csapolni a hévből,
megrészegülni tüdőmből szivárgó pulzusomtól,
kiereszteni szánkon a füstöt,
felrobbanni hangosan
az égve hagyott kihúzott gyufától.

2010. október 4., hétfő

Taszít a szabályos

Szabályos szex,
ferde hajlamokkal,
egyenetlen szemöldökkel,
női bajusszal,
férfi hormonnal,
szabálytalan fogsorral,
félrefazonírozott intimitással,
hajlott szándékkal,
hamis gyönyörrel,
néma libidóval,
kitalált összhanggal

H

Helikopterek zenélnek a fülemben,
rángatom ritmusukra a vállam,
de elég kinyújtanom a karom,
és máris én vagyok a helikopter, ha akarom.
Azt képzelem, hogy tudok zongorázni,
és minden billentyűt úgy érintek meg,
mintha volt szeretőim ajkai volnának.
És jó végre homályba veszejteni a kihasználót,
megszüntetni vakon vélt fontosságát,
és ismét kitárni a szárnyakat.

2010. október 1., péntek

ujjbegyek a nyak bőrén
a tapintás a minden
ez most ilyen