2010. október 10., vasárnap

Kicsapongások

Nem is a foltokat rejtegetem igazán a nyakamon,
hanem magam rejtőzöm el előlük,
s rejtekemben derülve tartom a titkom.
Gyere, ragadd meg a torkom és fojts halálra,
hogy azzal az eternális orgazmussal születhessek újra erre a világra,
melyet belém robbantva okozol, az összes körmöm hegyéig végigrázva,
elmémet zsibbasztva, tarkómat mardosva.
És majd mikor a lélegzetem is dobhártyát képes szakítani,
és ujjam simítása mély perzseléseket hagy a testeden,
és megvakulsz attól, ha szembogaramat vadászod,
és hangod elhagy ajkamtól,
akkor akarj majd a legjobban.
Mert mindannyian vágyunk valakire,
közben mégis úgy magunkba zárjuk, védjük mindenünket,
miképp hártyavékony szárnyat fed sziklaszilárd kitinpáncél.

0 hozzászólás: