2011. április 28., csütörtök

Darazsak

Katarzis ízű az éjszaka. Mint mikor gyerekként rohantam, és a csillagok szaladtak utánam, majd magam szaladtam utánuk. Zamatos ízű az éjszaka. Mint mikor sétáltam hazafelé, és csípőmet átkarolta a hajnal, a reggel sóhaja túrt bele hajamba.
Keserű ízű a nappal, megizzadnak az attitűdök. Kávé forrázza le alvó gondolataimat, a megédesítés szépen csendben elmarad. Forradalmi ízt áraszt a nappal, s magával ragad, vonszol, horzsol, szétperzsel.
Viszállyal teli az est, vállaimat harapja a szmog, kényszeresen kétségeket keresek, de legyőz megint a tavasz. Mámoros illatát eregeti az este, belebolondulok ismét, bár hátamat megtámasztja egy mellkas, benne delíriumtól dús darazsak párbaja, hallgatom hangjukat, rezgésük elaltat.

És már csak az erős ujjakat érzem a nyakam körül.

0 hozzászólás: