A teljesség igénye nélkül írok most neked. Nem ismerhetjük egymást húsvérvalónkban, de a képzeletemben élsz, nagyon is létezel, testvérem. Kacagj nyugodtan szemembe, bátyám, mert húgod épeszű sosem volt, beszélget veled néha, mert tudja, hallgatod.
Tudod, anyám emberfelettien erős, édes asszony. Ahogy telnek az évek nemhogy fogyna, egyre gyarapszik a szorgalma. Anyámat mostanában kezdem csodálni igazán, esszenciálisan és valódian. Nála erősebb nőt nem ismerek és találni sem fogok soha. Talán belőle válok hasonlóvá én is egyszer. Anyatigrisi spirituszából merítve emlékszem majd mindenre, amit valaha tett értem. Azokra különösen, melyeket csak utólag észleltem, hogy értem történtek.
Képzeld, tegnap nagyon sokan voltunk. Rengeteg a gyerek, szinte minden sarj lány. Azt hiszem, sokszor nem bírnád elviselni seregüket, pedig ők rajonganának érted, mint úgy általában, a nők.
Már egyre idősebb mindenki. Egybesűrítettük a família tavaszi szülötteinek köszöntését, nem kellenek már az elaprózott ünneplések, kezdünk felnőni.
Anyám hat tortát sütött két húgom, nagyanyám, ikernagybátyáim és az én születésnapom okán. Mikor ámultam ezen és dicsértem őt, szabadkozott. Mindig olyan szerény. Valahogy olyannak látom őt, mint amilyennek a földanyát vagy az emberek ősasszonyát képzelném. A benne rejlő erő az, mi lényét sugárzóvá teremti.
Ugye tudod, hogy ugyanakkor senki sem szeplőtelen, senki sem ártatlan. És ugye azt is tudod, hogy az ember megbocsát annak, akit szívből szeret. Még ha a szívén is vájt sebet.
Nem érzem biztosan, hogy felismerne téged. Én azonnal tudnám, hogy te vagy az.
'81-'82 táján lökött magára a világ. Igazából mindegy, tudod, hogy a kor milyen korlátolt dolog. Az sem számít, hogy én csak '88-ban testesültem meg, a létezés nem ehhez kötött. Anyám nagyon fiatal volt, 16 múlt, fülig szerelmes, mikor bejelentkeztél, hogy érkeznél, talán szívesen.
A kapcsot semmi sem lazíthatná fel közöttünk, mert bár sokszor kapunk egymás hajába, már gyerekként vérszerződést kötöttünk. Kamaszként kitépted kezemből Vavyan Fable fantazmagóriáit és Kosztolányi Esti Kornél novelláit csaptad ölembe. Egyfajta úton nevelni vágytál, komoly felelősséget érezve irántam.
Nekem sosem tetszett a hangom, de te örültél, hogy nem olyan vékony, mint a többi lánynak, rockbandát akartál alapítani mindenáron, és kellett egy énekes. Tizenöt voltam csupán, mindent megszerveztél, ijesztő, hatalmas mikrofon elé cövekeltél, s a lakótelep apraja-nagyja előtt őrületes koncertet kerekítettünk.
Mindent kipróbáltál, dobos akartál lenni, de végül a gitárban találtad meg, amit kerestél. Éjjel-nappal szövegeket írtál, kimaradtál az iskolából is, de nem árultam el senkinek, nem sérthettem meg a szövetségünket. Azt gondoltad, sztár leszel, sex and drugs and rock and roll. Folyton szerelmes voltál, minden bulin más lányba, de mesélni nem tudtál másnak, csak nekem.
Mikor betöltöttem a tizenhatot, kezembe dobtad a pulóverem, s buzdítottál, gyerünk, indulunk. Mindig játszottad a nagy felnőttet, egy vágyamról, mely már ötéves koromban befészkelte magát a szívembe, mégsem feledkeztél el soha. A menhelyen várt minket egy boxer, mondtad, ő az, Hootch, ahogy még akkor elneveztem abból a Tom Hankses filmből, és mostantól az enyém.
Nem mindig tudtam bízni benned a kicsapongásaid, csavargásaid miatt, ugyanakkor mindent megtettem volna érted. Mikor elmúltál tizennyolc, leléptél otthonról, alkalmi munkákat vállaltál, de még mindig nem tettél le a bandáról. Nem tudtad, de anyánk támogatta minden lépésed. Ha pénzt kértél tőlem, én tőle kaptam, s adtam tovább neked.
Annyira jelentéktelen, hogy múltban, jelenben, feltételesben vagy kijelentőben írok most. Látom az alakod, mindenkiből van benned, sokakat akarsz utánozni, mert nem találod saját magad. Cobain a tekinteted, Latinovits a fellépésed, Esti Kornél a habitusod, egy kis József Attilás fűszer szivárog a dalszövegeidbe.
Talán valahol máshol, másokból megszülettél és tombol a lelked, létezel. Tudd, mit jelent egy nőnek mindez, mi a fájdalom. Nem is a test megkaparása, hanem a lélek önküzdelme. Tudd, értsd és bocsásd meg.
Azért gondolok rád. Te vagy az egyetlen, aki úgy hívhatna, hugi.
Tudod, anyám emberfelettien erős, édes asszony. Ahogy telnek az évek nemhogy fogyna, egyre gyarapszik a szorgalma. Anyámat mostanában kezdem csodálni igazán, esszenciálisan és valódian. Nála erősebb nőt nem ismerek és találni sem fogok soha. Talán belőle válok hasonlóvá én is egyszer. Anyatigrisi spirituszából merítve emlékszem majd mindenre, amit valaha tett értem. Azokra különösen, melyeket csak utólag észleltem, hogy értem történtek.
Képzeld, tegnap nagyon sokan voltunk. Rengeteg a gyerek, szinte minden sarj lány. Azt hiszem, sokszor nem bírnád elviselni seregüket, pedig ők rajonganának érted, mint úgy általában, a nők.
Már egyre idősebb mindenki. Egybesűrítettük a família tavaszi szülötteinek köszöntését, nem kellenek már az elaprózott ünneplések, kezdünk felnőni.
Anyám hat tortát sütött két húgom, nagyanyám, ikernagybátyáim és az én születésnapom okán. Mikor ámultam ezen és dicsértem őt, szabadkozott. Mindig olyan szerény. Valahogy olyannak látom őt, mint amilyennek a földanyát vagy az emberek ősasszonyát képzelném. A benne rejlő erő az, mi lényét sugárzóvá teremti.
Ugye tudod, hogy ugyanakkor senki sem szeplőtelen, senki sem ártatlan. És ugye azt is tudod, hogy az ember megbocsát annak, akit szívből szeret. Még ha a szívén is vájt sebet.
Nem érzem biztosan, hogy felismerne téged. Én azonnal tudnám, hogy te vagy az.
'81-'82 táján lökött magára a világ. Igazából mindegy, tudod, hogy a kor milyen korlátolt dolog. Az sem számít, hogy én csak '88-ban testesültem meg, a létezés nem ehhez kötött. Anyám nagyon fiatal volt, 16 múlt, fülig szerelmes, mikor bejelentkeztél, hogy érkeznél, talán szívesen.
A kapcsot semmi sem lazíthatná fel közöttünk, mert bár sokszor kapunk egymás hajába, már gyerekként vérszerződést kötöttünk. Kamaszként kitépted kezemből Vavyan Fable fantazmagóriáit és Kosztolányi Esti Kornél novelláit csaptad ölembe. Egyfajta úton nevelni vágytál, komoly felelősséget érezve irántam.
Nekem sosem tetszett a hangom, de te örültél, hogy nem olyan vékony, mint a többi lánynak, rockbandát akartál alapítani mindenáron, és kellett egy énekes. Tizenöt voltam csupán, mindent megszerveztél, ijesztő, hatalmas mikrofon elé cövekeltél, s a lakótelep apraja-nagyja előtt őrületes koncertet kerekítettünk.
Mindent kipróbáltál, dobos akartál lenni, de végül a gitárban találtad meg, amit kerestél. Éjjel-nappal szövegeket írtál, kimaradtál az iskolából is, de nem árultam el senkinek, nem sérthettem meg a szövetségünket. Azt gondoltad, sztár leszel, sex and drugs and rock and roll. Folyton szerelmes voltál, minden bulin más lányba, de mesélni nem tudtál másnak, csak nekem.
Mikor betöltöttem a tizenhatot, kezembe dobtad a pulóverem, s buzdítottál, gyerünk, indulunk. Mindig játszottad a nagy felnőttet, egy vágyamról, mely már ötéves koromban befészkelte magát a szívembe, mégsem feledkeztél el soha. A menhelyen várt minket egy boxer, mondtad, ő az, Hootch, ahogy még akkor elneveztem abból a Tom Hankses filmből, és mostantól az enyém.
Nem mindig tudtam bízni benned a kicsapongásaid, csavargásaid miatt, ugyanakkor mindent megtettem volna érted. Mikor elmúltál tizennyolc, leléptél otthonról, alkalmi munkákat vállaltál, de még mindig nem tettél le a bandáról. Nem tudtad, de anyánk támogatta minden lépésed. Ha pénzt kértél tőlem, én tőle kaptam, s adtam tovább neked.
Annyira jelentéktelen, hogy múltban, jelenben, feltételesben vagy kijelentőben írok most. Látom az alakod, mindenkiből van benned, sokakat akarsz utánozni, mert nem találod saját magad. Cobain a tekinteted, Latinovits a fellépésed, Esti Kornél a habitusod, egy kis József Attilás fűszer szivárog a dalszövegeidbe.
Talán valahol máshol, másokból megszülettél és tombol a lelked, létezel. Tudd, mit jelent egy nőnek mindez, mi a fájdalom. Nem is a test megkaparása, hanem a lélek önküzdelme. Tudd, értsd és bocsásd meg.
Azért gondolok rád. Te vagy az egyetlen, aki úgy hívhatna, hugi.
