Filmek, könyvek (láttam, olvastam) | 2013-as menet

Filmek:

1. The Possession (2012) | január 6.
2. Le Miroir (2010) | január 13.
3. The Birds (1963) | január 19.
4. Shame (2011) | január 21.
5. Souled (2012) | január 22. 
6. Braindead (1992) | február 28.
7. They Live (1988) | március 2.
8. The Fly (1986) | március 10.
9. The Descent: Part 2 (2009) | március 11.
10. Ju-on (2000) | március 16.
11. Rear Window (1954) | március 17.
12. The ABCs of Death (2012) | március 23.
13. Horror Express (1972) | március 27. 
14. The Jane Austen Book Club (2007) | március 28.
15. New York, I Love You (2009) | március 28. 
16. Maniac (2012) | április 28.
17. Dawn on the Dead (2004) | május 26. 
18. Office Space (1999) | május 27.
19. Spoorloos (1988) | június 1.
20. V/H/S/2 (2013) | június 7.
21. The Sure Thing (1985) | június 10. 
22. Mama (2013) | június 14.
23. Prison (1988) | június 22. 
24. Evil Dead (2013) | július 5.
25. Blue Velvet (1986) | július 6.
26. Pacific Rim (2013) | július 9.
27. Before Midnight (2013) | július 13. 
28. Hell baby (2013) | július 27.
29. Lovely Molly (2011) | július 27. 
30. The Conjuring (2013) | augusztus 6.
31. The Haunting (1963) | augusztus 10.
32. Carlito's Way (1993) | augusztus 10.
33. Holka na zabití (1976) | augusztus 11.
34. World War Z (2013) | augusztus 21.
35. Singles (1992) | augusztus 22. 
36. Day of the Dead (1985) | augusztus 23.
37. Scarface (1983) | augusztus 24. 
38. All the Boys Love Mandy Lane (2006) | augusztus 25. 
39. This Is the End (2013) | szeptember 18.
40. Nebraska (2013) | szeptember 21. 
41. Gravity (2013) | október 4.
42. Malena (2000) | október 14.
43. A részleg (1995) | október 16.
44. The Money Pit (1986) | október 26.
45. Halloween (1978) | november 2.
46. Romancing the Stone (1984) | november 22.
47. The Hunger Games (2012) | november 22.
48. The Abandoned (2006) | november 28.
49. Poltergeist (1982) | december 3.
50. The Wolf of Wall Street (2013) | december 26.
51. The Purge (2013) | december 27.
52. In Time (2011) | december 28.

Könyvek:

1. Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival | március 3.
2. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma | március 29.
3. Ablonczy - Gyökössy - Adorján: Nem jó az embernek egyedül | április 30.
4. Szabó Dezső: Az elsodort falu | május 14. 
5. Rubin Szilárd: Aprószentek | szeptember 12. 
6. Max Brooks: Zombiháború | szeptember 27. 
7. Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? | november 7. 
8. Hozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz | december 21.

Őt

Több levegő fér rögvest a tüdőmbe
amint ő melléje érek
magasabb is leszek
gerincem is kinyújtózhat végre
fejem fülem szemem szívem kienged
könnyű mentő mentolos
zsibbadás mosolygás
és még ha sok százszor ezerszer is történt már ez
attól olyan különleges
hogy még mindig minden egyes alkalommal
a közeledés az egyre kevesebb lépés izgalma
mint egy buzgó vulkán mélyén izzó magma
önti el arcomat forrón
vasalom erős mellkasát tenyeremmel
szorítom magamhoz
szerelemmel
fogom
óvom
szeretem
ameddig csak tehetem
amíg csak mozog a föld

A sövény két oldalán

Színpadok súlyos függönyeivel játszik az utca. Lengedeznek a szélben. Szürke koraszülött volt a tavasz.
Az egyik rögtönzött díszlet mögött sétálok, tempóm ráérős, korom ismeretlen, nemem meghatározhatatlan.
A rögtönzött utcadíszlet egy hosszú sor sövény. Mit tegyek, a kutya szeret itt körbeszimatolni.
A levegő frissen főtt. Illata is akad, mámoros, gyümölcsboros. Mit nem idéz fel egy ebéd.
Szóval a hosszú sor sövény túloldalán, egyik a másik után, cipőkopogás. Pam-pam-pamm-pa-pam. Tikk, tikk, tikk, tikk, tikk... Felébredni idő van.
Megbotlás nincs köztük. Szabályosak. Kötelességtudóan kopognak dókat, réket... miket?
A kopogásokhoz cipőket társítok. Át a sövényen nem látok, így szabadon játszhatok.
Az iménti két kopogás két gazdájának két sietsége nem lehet véletlen. Két véletlen. Hisz véletlenek nincsenek. Indokoltságot keresek. Rejtély, ármány, misztikum.
Nem kívánt terhesség; nem várt kiadás; nem tervezett gyerek; nem szándékos behatolás; nem garantált gyarapodás; nem törvényes letelepedés; nem engedélyezett garázdaság; nem kiteregetett kapcsolatok.
Nem volt szeretők.
Középkorú. Lassú. Megfontolt. Érzem, hogy dohányzik is. Érzem kardigánján a macskaszőrt.
Nincs közük egymáshoz. Mindent csak kitalálok, mindent, hisz ez színpad, a színpadok súlyos függönyeivel játszik az utca. Játszunk az utcán.
Szeretem az egymás mellé sodródó sor(s)okat. A zöldségesnél a sor(s)ban. A jegy- és bérletpénztárnál a sor(s)ban. A pékségnél a sor(s)ban. A bankjegyautomatánál a sor(s)ban. A sövény két oldalán.
Aztán a kutya végez, és kijöhetünk a sövény túlsó oldalára is már. És láthatjuk a jelentéktelen jövevényeket. Az ifjú titánoknak találtatott hajlott korú urakat,
a pompás-zamatos titkos szeretőknek vélt
vásott orrú vénlányokat.
Utcai színjátszó purgatórium. Felvételt hirdetünk.
- És képzeld el azt, Margitka, hogy egyszerűen semmi sem használ, így hát folyton szenvedek. - Én hiába próbálom feldobni magam új, színes tűfilcekkel, ha a pénztáros némber még csak rám sem néz, nem hogy üdvözölne, vagy szép jó napot kívánna, vagy egy "hogy vagyunk?"-ot mosolyogna rám, mint a giccses, amerikai családi vígjátékokban. Lenőtt melír, sárga fogak. Én vagy ő? Nekem melírom nincs rég. - Pisti is aszongya, hogy a bélműködésem lesz a ludas. Négy-hatvan, áfás számla lesz róla? - Fejemet rázom, számla vagy nem számla, hát mit érdekel engem a pénztáros némber bélműködése. Köszönöm szépen, viszontlátásra.
Úgy szeretem, hogy igazából a piszkos kis ösztöneink ostorozzák egész nap
nyamvadt, kanos testünket a vérszegény, fekete nyárban
- hát nincs vér a pucádban? -,
ahol az utca már elhúzta a súlyos színpadi függönyöket,
és szabad a gazda.
Mert hohó, az utca nagy úr ám.
Nehogy otthon felejtsd
vadi új fogsorod,
milliós mosolyod,
végtelen panaszod,
a bőröd alatt a pénzt,
[plusz egy alliteráló szópár beillesztése, zárójel bezárva, pont, Enter
or hit the panic button [o]
it's a kind of panic,
it's a kind of panic,
a kind of panic

Kiragadok egy mondatot: Nem szeretem, ha ferde

A menekülés belül csiklandoz, az orromban.
Mármint, hogy menekülés-e?
Nem tudom, de most ez jutott eszembe. Nyilván azért, mert ilyesmit érzek.
De valóban, sokszor csempészi be magát, mintha véletlenül bors kerülne az érzékeny nyálkahártyára,
és nem hagyna nyugtot, irritálná hosszú-hosszú perceken, vagy akár órákon át.
És mostanában minden vasárnap délelőtt az jut eszembe, hogy mise.
Hogy régen, nagyon régen, amikor még nem voltam birtokában az akaratomnak teljesen,
a vasárnap a reggel 9 órás misével kezdődött. És utána ebéd. És utána délután.
Akaratom birtokában mostanában a vasárnap inkább cenzúrázatlan meztelenséggel indul el.
Jó. Várj, megigazítok egy képet a falon. Nem szeretem, ha ferde. Az olyan, mintha nem lennének rendben a dolgaink. Főleg, hogy a többi szigorú merőlegességgel ágaskodik a tapétán.
Minden a ninetofive hétköznapokból indul ki. Alá-fölérendeltségi játszma hétről hétre. Mert van ami basic, amitől eltérni nem lehet, mint egy vasbetonba hányt menetrend, ami köré építgetheted a maradék, cseppnyi szuflából a kis életed. Ültetheted a kis virágaid. Áztathatod a kis keménységeket.
Akkora nyűg már a vágyakozás.
A peronon rád zúdul egy látomás. Mert olyan váratlanul, hirtelen ér oda a szerelvény, hogy iramával víziót kreál. Hogy mennyire irgalmatlanul fájdalmas volna. Szóval eszedbe se jusson.
A nap végére kitágulnak az emberek. Plusz centiket képzelnek önnön térfogatukhoz. Ugyanis ugyanazon a soron este már csak négy-öt ember tud leülni, míg reggel hatnak is jut hely. Reggel még katonásan magunkba húzzuk a vonalainkat. De este már kinek tartsuk magunkat. Érdekes, hogy a leeresztett luftballonoknak kell annyival több hely.
A kételkedés az, akinek nem szabad ajtót nyitni. Ő a legkárörvendőbb fajta. Egyszerűen eldöntöd, mikor meglátod a kulcslyuk túloldalán, hogy ezt a senkiházit nem engeded be. Jobb lesz. Finomabb.
Korall, barack, lazac, mályva, pink, mahagóni, összekeverem, találjunk egy új árnyalatnevet.
Ne egyél kenyeret.
A kenyér kinyír.
Legeljünk. Levegőt.
Arassunk. Szerelmet.
Ültessünk. Egészséget.
Én nem írok. Mindezt csupán el akartam mesélni röviden.

A többi ember súlya

Csak lecsuktam a szemem, és máris előttem volt az egész,
az érzés, a tér, a szinte légüres,
előttem volt az utcakép,
a házé, melyben szememet lehunytam, hogy ezt lássam,
és sehol, de sehol egy lélek nem mutatkozott,
de éreztem is, hogy egyedül vagyok,
hogy tényleg, valóban senki nincs, csak én,
ott az utcán, a betonon,
hó fedett mindent, mégsem volt hideg,
minden maga volt az ideális,
elláttam a hosszú utca végéig tisztán, élesen,
szemüveg nélkül is, jé, hát nem is volt szemüvegem,
mert láttam mindent tisztán, élesen,
a levegő hihetetlenül tiszta volt, ahogy beszívtam,
a fények gyógyították szememet, bőrömet,
és az érzés, hogy egyedül vagyok, egyedül
az egész világon én, távol, borzasztóan kellemesen
távol a világ összes dolgától, vizsgaidőszaktól, egyetemtől,
tömegközlekedéstől, emberektől, pénztől, ábécétől,
zajtól, bűztől, káosztól végtelenül távol,
és minden őrületesen tiszta volt és friss, és érintetlen,
és egyedül voltam, csak sétáltam, egyszerűen csak
élveztem azt, hogy sétálok az utcán, egyedül, biztonságban,
tiszta, friss levegővel dagasztva a tüdőmet,
emlékszem, még egy finom selyemkendő is volt a nyakamra
kötve, és valami könnyű kabát a vállamon,
kifogástalan volt minden, ahová csak néztem,
és csönd volt, nyugalom, és hiába voltam én
az egyetlen egy lény, az egyetlen egy ember
az egész földön, egyáltalán nem féltem,
nem voltam magányos,
boldogságot éreztem, igazit, tisztát,
szinte elsírtam magam a mámortól,
aztán kinyitottam a szemem,
a sötét szobában feküdtem,
Ő mellettem, és szorított,
és elmeséltem neki, mit láttam,
és újra éreztem a többi létező ember súlyát a lelkemen,
de ő jönni akart velem,
fogva a kezem,
és éreztem, hogy uramisten, jóságos ég, mégis
tényleg, igen, tényleg rendben van most minden.