Nincs uralmunk a felett, hogy a tudat alattink milyen utat választ bizonyos események feldolgozásához. Előbb, vagy inkább utóbb sikerül csak észrevenni és belátni, hogy minden miből kifolyólag történik. Egészségtelenné korcsosultak a gondolataim, közhelyesen szólva, szétestem, a perverzitás legfelsőbb fokáig hág a szexuális fantáziám, s kisebb lemaradással ugyan, de a cselekedeteim is.
Már nem akarom tudni, mi a szerelem. Nem kell egy olyan történet szövege, amiben minden második sor szavait pirossal kell aláhúzni, mert csak elrontott románcot tudunk írni. Aztán elhamvasztja magát a kézirat, mintha mi sem történt volna, és csak a miértek maradnak vállamra hullva.
Éheztetett lelkem buzgó vénájába mérhetetlen dózist kapott a boldogságból, egyre nagyobb intenzitással adagolódott ez a kegyetlen drog, aránytalan is volt a magával sodró sebesség. Még fel sem szívódott az anyag minden molekulája, hirtelen nem volt több fiolával belőle. Gyötrelmes várakozás után a tű végül éjfél előtt pár perccel kitépte magát lelkemből. Csak néhány zavarodott nap erejéig tartott ki a keringésbe került kábítás. Óramű pontossággal jelentkeztek Elvonási Tüneték, hogy érdekelné őket a megüresedett vénanyílás. Hiába küldtem őket a pokolba, már be is fészkelték magukat, és gúnyosan felém köpték, erre ne keressek rehabot. A seb is elfertőződött, s csak szennyezte endorfinért könyörgő véremet. A tébolyultságot előidéző, nem választott megvonás minden termelődött energiáját abba fektette, hogy elmémet továbbgondolásokra, hibaelemzésre késztesse.
Semmi sem lehet pedig hiba, csak ilyen az addikció. Függőnek lenni nem bűn, igény.
Mikor Elvonási Tüneték megunták az albérletet, átadták a kilincset Libidónak. Ő magában érkezett, udvariasan kopogtatott, de amint beengedtem, folytonos nyugtalanságot árasztó szörnyeteggé többszörözte testét. Arra késztet, hogy péntek éjszakánként becsípjek, és abban a jól ismert szobában kössek ki. Hogy ne gondolkodjak, ne értelmezzek, ne gondoljak értelemre, csak állat legyek.
A tűszúrás helye már nem pulzál, nem ég, nem gőzölög. A vér alvadni, s a seb varasodni mégsem tud.
Nem érdekel a bizalom, nem is keresem. Az őszinteség nem is létezik. Senki sem egyenes, mindenki ferde. Ferde hajlamokkal, görbe utakon.
Ha én hatolhatnék beléd, akkor sem tudnám, ki vagy. Volt egyszer egy sziget, azon egy férfi és egy nő, hazug képzelet áldozatai. Visszakérném a rózsaszín szemüveget. Csupán addig, hogy én vehessem le finoman szememről, és ne az a brutális pofon verje le arcomról, s hulljon vele együtt minden a porba, összetörve, mert még rá is taposol.
Rehabilitációs vakációra készülök. De én kibaszottul nem vagyok hűséges magamhoz.
Már nem akarom tudni, mi a szerelem. Nem kell egy olyan történet szövege, amiben minden második sor szavait pirossal kell aláhúzni, mert csak elrontott románcot tudunk írni. Aztán elhamvasztja magát a kézirat, mintha mi sem történt volna, és csak a miértek maradnak vállamra hullva.
Éheztetett lelkem buzgó vénájába mérhetetlen dózist kapott a boldogságból, egyre nagyobb intenzitással adagolódott ez a kegyetlen drog, aránytalan is volt a magával sodró sebesség. Még fel sem szívódott az anyag minden molekulája, hirtelen nem volt több fiolával belőle. Gyötrelmes várakozás után a tű végül éjfél előtt pár perccel kitépte magát lelkemből. Csak néhány zavarodott nap erejéig tartott ki a keringésbe került kábítás. Óramű pontossággal jelentkeztek Elvonási Tüneték, hogy érdekelné őket a megüresedett vénanyílás. Hiába küldtem őket a pokolba, már be is fészkelték magukat, és gúnyosan felém köpték, erre ne keressek rehabot. A seb is elfertőződött, s csak szennyezte endorfinért könyörgő véremet. A tébolyultságot előidéző, nem választott megvonás minden termelődött energiáját abba fektette, hogy elmémet továbbgondolásokra, hibaelemzésre késztesse.
Semmi sem lehet pedig hiba, csak ilyen az addikció. Függőnek lenni nem bűn, igény.
Mikor Elvonási Tüneték megunták az albérletet, átadták a kilincset Libidónak. Ő magában érkezett, udvariasan kopogtatott, de amint beengedtem, folytonos nyugtalanságot árasztó szörnyeteggé többszörözte testét. Arra késztet, hogy péntek éjszakánként becsípjek, és abban a jól ismert szobában kössek ki. Hogy ne gondolkodjak, ne értelmezzek, ne gondoljak értelemre, csak állat legyek.
A tűszúrás helye már nem pulzál, nem ég, nem gőzölög. A vér alvadni, s a seb varasodni mégsem tud.
Nem érdekel a bizalom, nem is keresem. Az őszinteség nem is létezik. Senki sem egyenes, mindenki ferde. Ferde hajlamokkal, görbe utakon.
Ha én hatolhatnék beléd, akkor sem tudnám, ki vagy. Volt egyszer egy sziget, azon egy férfi és egy nő, hazug képzelet áldozatai. Visszakérném a rózsaszín szemüveget. Csupán addig, hogy én vehessem le finoman szememről, és ne az a brutális pofon verje le arcomról, s hulljon vele együtt minden a porba, összetörve, mert még rá is taposol.
Rehabilitációs vakációra készülök. De én kibaszottul nem vagyok hűséges magamhoz.
"I wanna fuck you like an animal,
I wanna feel you from the inside."
I wanna feel you from the inside."
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése