Ne vedd komolyan

Rögtön támadott, cafatokra tépte fogával a nyakam, aztán darabokra őrölte a kulcscsontomat, még csak meg sem inogtam, álltam tovább, tűrtem mindent, amit arcomba köpött. Lekapart minden húst a bordámról, és ujjait csontjaim közé illesztette, morbid csiklandozást mímelt, de arcom nem változott, sziklahidegséggel hagytam, hogy hozzáférkőzzön minden részemhez. Oldalamon végigcsúszó vérem maró méregként számolta fel bőrömet, térdemet magába ette, de bokám szilárdan tartott még. Kinézte magának csípőmet, lefaragott belőle karmával, majd csámcsogva harapta meg combomat, és hergelte magát, amiért arcom, melyhez nem mert érni, sugárzó merevséggel állt ellen minden fájdalomnak. Szenvedésemet akarta látni, megfosztott rögvest lábaimtól, hátamra taszított, s miközben kipakolt belőlem mindent, már a szemeimből is vér folyt könny helyett, arra gondoltam, lehetett volna rosszabb napom is.