A vesszőim elfogyóban

maró víz ízét engedem lefolyni a torkomon | érzem az ereimet megfeszülni abban a korcs demagóg lüktetésben
és akkor megállítom néhány időszilánkra a szívem | hadd szúrjon egy kicsit | hadd hűljön ki a kezed a mellkasomon
majd mikor ez a bestia szív ismét magába szívja az összes levegőt a tüdőmből | akkor már valós tűzzel éget meg mindenem
nem hiszek el semmit | túl hamar nőttem fel | pofákat vágva üldöznek az elvárások
pofonokat osztanék de
némelyik cuppog | másik még köpni is mer
nem értem mi ebben a jel | de ámokfutó módjára üldöz mindenféle emlék
túlságosan rajongója vagyok mindennek | ami a múlté
pedig itt a jelen | forrongatóan
pedig itt tartom | tenyeremen hordozom az életem
mégis borzasztóan magába húz | magáévá tesz a múlt
felpuhul a szám | megkeményedik a lelkem
tengerillatot érzek | olasz utca járdáját képzelem a talpam alá | és amerikai csacsogó | pletykáló | semmirekellő fruskát játszom
bár az már régen rossz | amit elviselni vagy kibírni kell
ez jön most | meg a lemondások
elfelejteni nem tudom | hogy érzek
és mindig is érezni fogok
és mindig is érezni akarok majd
és még a fájdalmakat is tárt karokkal várom | mert akkor tudom csak igazán
hogy élek | veszettül élek
és élni akarok | kilencven évet