2009. szeptember 18., péntek

Párolgás

Érzésem szerint a világ 100 legkisebb szobájának egyikében ülök. Nevezetesen a sajátomban. A szobácska kilépőjének ajtaja hatalmasra nyitotta száját.
Jómagam az évtizedes barna korláton könyökölve csüngök, jobb kezem két párhuzamos ujja közé simul egy elegáns szál cigaretta. A füst orrom szőnyegébe issza magát. A tűzvörös pont a homályos éjszakában azt az érzést kelti, a világ egyetlen harmadik emeleti szoba csupán.
Fehér vékony lepedőből sálat formáltam nyakam köré, a hűvös éjszakai levegő csipkedi a hátam bőrét. Ágyam támlájának szélén két színes gyertya sündörög.
Ahogy elnézem a valaha volt játszóteret, az ültetett bokrokat, a szigorú csendben alvó fákat, s leginkább a többi panel köpte emeletes házat, próbálom gondolatba önteni, hol is vagyok. Illetve hol is érzem magam. Az első fogalom, mely lelki szemeim előtt felvillan: "gettó", ó pedig közel sem! Csak egy átlagos lakótelep, átlagon felüli unalommal.
Megcáfolhatatlanul neszek hallatszanak fel a bokorültetvényekből. Le merném fogadni, hogy sündisznók portyáznak. Ha nem ilyen idilli a magyarázat a hangokra, akkor csak éppen a fák izzadják le magukról a délutáni eső öklendezte cseppeket. Olyan benyomást kelt mindez, mintha nem is egy panelközi parkot, hanem egy erdő belsejét bámulnám. Szemüvegben hunyorítva fürkészem a bokortövek közötti avart, a zajok, neszek továbbra is zizegnek, de a sün nem lép ma este színpadra.
A cigaretta selymes kék füstöt ereget magáról. Az éjszaka levegőjében úgy vonaglik, mint egy köpeny, táncol, mintha a tenger egy hulláma volna. Elmerengve bámulom a király- és kobaltkék árnyalatokat lopkodó füstpalástot.
A régi étkező székei közül egyet még évekkel ezelőtt apró szobámba csempésztem. Most kitárt ablakom szájába ültetem, s megvetem magam hasán. Térdemre notebookot nyitok, s ujjaimat írás zongorázására uszítom.
Nem kevesebb, mint hosszú hónapok óta reggeleim igen sűrűn lakberendezési gondolatokkal kezdődnek. Ezerféleképpen elképzelem eme egyszemélyes teret, s képzeletben egy vagyont elköltök az újrarendezésére. Vadul vadászok szememmel napközben a városban lomtalanítás hírül adására, a világhálón online aukciók kihagyhatatlan ajánlataira. Szerelmes vagyok a lakberendezésbe. Remélem, örökre.
A kora őszi éjjel pimasz levegője csípni kezdte meztelen lábam, így becsuktam virtuális naplóm, és ágyam lepedője mögé rejtettem magam. Szerencsés vagyok, az alvással sosem volt gondom (kopp-kopp-kopp).