kapocs

feltekintés, egymásba, mágneseződő, szemek, jeladás, pillantás, hirtelen, megragadás, térdhajlat, szorítás, kulcsolás, feszülés, közös, ritmus, közös, hullám, közös, levegő, semmilyen, távolság, semmilyen, kérdés, szétfeszülő, mellkasok, józan, eszme, kiesése, néhány, végtelen, valóságos, momentumra

Expedíció

Beleharapni mindenébe, a húsába a lapockája alatt,
a gömbölyű vállaiba, derekában a kanyarulatba,
aztán finoman a csuklója, bokája bőrébe,
a hasába a köldöke fölött,
az udvarba a bimbónál,
ízt, illatot lopni minden porcikájától.

Csakúgy vagyunk

A nyakszirtemen pihenteted majd a fejed, és a vállam érezni fogja a lélegzeted.

Időt kell szakítani arra, hogy szeresselek. Hogy szeressek.

Mit számít a pénz.

Nem sokat.

Zajok

Késő este volt a Fény utcai piac oldalánál megint ott ültek a betonszegélyen a tizenévesek és itták az alkoholt kopogott a csizmám pötyögtem a blackberryt se nem hallok se nem látok nem is létezem láthatatlan vagyok és csak akkor jutott el a tudatomig hogy zavartalanul elmentem egy üvöltő sziréna mellett mikor már a zebrát tapostam és belegondoltam úristen hát már ennyire érzéketlen lettem ingerszegény egy ingergazdag környezetben már a magas frekvencia sem tűnik fel egybefolynak a zajok minden egyes újabb üzenet egyedi szignálját félálomban is felismered s akkor hirtelen rájössz mennyire zavarba tud hozni a kristálytiszta csönd hiszen már olyan nagyon régen nem is érzékeltél olyat észreveszed-e még egyáltalán ?

Remélem, örökre

meddig lehet emlékezni
meddig van értékük, meddig melengetnek vagy dermesztenek a múltdarabok
meddig emlékszel dátumokra, meddig emlékszel rokonokra
meddig tudod még felidézni a hangot, az illatot
a szeméből a fényre meddig emlékszel még
a ráncokra a szája mentén, ahogy mosolygott
a hajának tapintására, kezének melegére
már tizennégy éve
és nem akarlak elfelejteni soha

welcome to the planet

Már megint haragszol mindenkire,
de leginkább önmagadra vagy dühös.
Ez a félelmetes erő, ez a nyughatatlan harag meg is mérgez,
beteg leszel tőle, a bőröd, a hajad, a fogad, a lelked
megsínyli mind.
Hogy lehet ebből kiszállni? Ki kell? Ki lehet?
És inkább elmenekülnél.
Nem találkozni senkivel, ki új.
Hogy ne lássa ezt az embert, ez a bőrt, amit most viselsz,
mert ő nem te vagy, nem ez az igazi formád.
Azt szeretnéd visszaszerezni rég,
csak valahogy most annyira kilátástalannak tűnik,
hogy valaha visszatérj az eredendő önmagadhoz,
akit eszedben sincs gyűlölni,
hanem imádsz mindenestül.
De hol van, hol van.
Miért nem tudok olyan lenni, mint akárki más?
Lenyírom a hajam, kihúzom a fogam, lekaparok minden bőrt.

baromira nem

abszurd kérdéseken töröd a fejed
vajon hány születik meg azokból az emberekből, akik ebben a pillanatban fogannak meg
hány fészkeli magát aidses méhbe, hány veszi magára a dawn kórt
hánynak ér testéhez hideg fém majd
hiszel az istenben, és azt akarod hinni, hogy kiválasztott vagy
hogy más vagy, mint a többi
a világot egészen biztosan más szemszögből látod
megismersz egy férfit, de nem mersz neki mesélni erről
mert ő olyan átlagos
és rögtön címkét ragasztana gondterhelt homlokodra
"őrült"
és félsz
tulajdonképpen félsz, mert tervezel
előre az életedet
hogy mit akarsz elérni, hová akarsz eljutni
aztán hirtelen látod magad, majdnem százévesen,
valahol egy nagyon messzi országban
nagyon sok ráncszállal az arcodon, mély bölcsességgel a lelkedben
a várakozás és a félelem
te nem tudsz egyszerűen kikapcsolni
rájössz talán, hogy rég elvesztél
már évek óta nem találod azt, aki voltál
és bizony újabb évekbe fog telni, hogy ismét rátalálj
találkozol egy lánnyal
először lát életében
de mikor belépsz, azt érzi
meg fogod ismerni
és fel leszel rá készülve, hidd el
csak ne fojtsd el, csak ne fojtsd el

Az életből érteni nem tudok

Mindig az kell, ami nincs. Mindig az kell, aki nincs.
Ergo, ergo, ergo. Ego, ego, ego.
Annyira nehéz ez? Hát tényleg, annyira nehéz ezt elnyerni?
Eredendően naiv vagyok, elvesztem az arcom, naiv is maradok.
Nem értem azokat, nem értem azokat, akik elválnak.
Köpjetek csak rám, de nem értem a veszekedéseket, nem értem a nézeteltéréseket, nem értem a haragokat, nem értem a feszültségeket, nem értem a gyűlöletet, nem értem a felbomlást.
Utána már ti is tudjátok, hogy mindig az kell, aki nincs?
Korábban ítélkeztem. Nem bírtam a hangot, mely megszólal másokban, "egyedül vagyok".
És most ez a hang nyomást okoz az én fejemben is, egész nap tartót, lüktetőt, szorítót.
Nem értem, milyen eredendő erő táplál belém ennyi szeretetet, mely már horrorba illően kínoz idebent.
Nem értem, hol van, nem értem, hol van.
Az a másik, tudjátok.
Akinek ez az egész majd jár.