Esőillat

Van olyan időszak az életben, mikor még nagyon hiszékeny az ember, és (sok) mindennek bedől. Például, hogy ha sokat iszik egyszerre, akkor béka nő a hasában. Én esküszöm, elhittem. És bele sem gondoltam a lehetetlenségébe az egésznek. Talán gyerekként nem is ismerjük még azt a szót, hogy lehetetlen, és nem is hiszünk benne. Akkor bármi megtörténhet. Simán elrepülhet Aladdin a varázsszőnyegén az ablakunk előtt, vagy a sötétben előbújhat a hatalmas ruhásszekrényből a gonosz mostoha, aki megmérgezte Hófehérkét, hogy beijesszen minket a takaró alá a gülü szemeivel. Gyerekfejjel az a meglepő, mikor felvilágosítanak arról, hogy a Mikulás csupán kedves hagyomány, vagy inkább átverés, s az ajándékokat sem Jézuska pakolja a karácsonyfa alá, sőt, egyenesen homlokráncoló kicsinyítő képzővel ellátni az Isten Fiát, aki valójában kőkeményen megszenvedett a kereszten. Erre mondják talán, hogy az igazság fáj, vagy hogy az élet kegyetlen. És hogy nem lehet egy álomvilágban élni, nem lehet álmokból várat építeni... Csodák, tündérek, mesehősök sincsenek, de akkor mégis miért beszélünk róluk? A felnőttek kreálják ezeket, nem? Talán ők is tudat alatt azért, hogy ezzel az illúzióval szebbé, könnyebbé tegyék, annak tüntessék fel az életet.
Most már talán nem akarok felnőni. A lelkem még nem növesztett magának páncélt, annyi csalódás, pofon még nem ért, még bizakodó vagyok. Így egyben sebezhető is. Ami minden szempontból hátrányként róható fel... El akarom még hinni, hogy ha túl sokat nevetek, úgy marad az arcom. Hogy az állatok is tudnak egymással beszélni. Hogy élnek sellők az óceánban. Hogy igenis vannak csodák, és hogy igenis az álmok építik meg az utat. Hogy lehet énekelni az esőben és/vagy a metrón.
Az történik velünk, ami a legjobb nekünk? Semmi sem véletlen, mindennek jelentősége van? Valóban higgyük el, amit II. János Pál pápa üzent nekünk halála előtt?
"Ne féljetek!"
Azt hiszem, nem félek. Valami mindig lesz. Van, ami állandó, van, ami elmúlik. Emberek jönnek, emberek mennek. A terepmintás nadrág majd ismét divatba jön, a mozikban lesznek még tizedszerre feldolgozott filmklasszikusok, és ül majd megfelelőbb ember a miniszterelnöki székben. Valami mindig van. Talán holnap nem kések el sehonnan, és a tanárnőm mosolyogni fog rám úgy, ahogy csak ő tud, miközben felelek. Talán jó ez, hogy most egyedüllétre vágyom, s talán másképp alakulnak a dolgok.
De addig is:
"...I'm singing in the rain, I'm singing in the rain..."