2010. április 9., péntek

When we'll wake up some morning rain will wash away our pain

Egyszerűen imádom ezt a nőt. Régebben figyelemmel kísértem őt zeneileg, aztán valahogy kikerült a spektrumomból, de még időben eszméltem ismét.
Napok óta mindenhol ezt a dalát énekelem. Reggel, amint felébredek és még ágyban lebzselek kicsit. Aztán a fürdőszobában, ahogy megkeresem a tekintetem a tükörben. A konyhában, ahogy a tejet forralom a kávéhoz. Az utcán már csak dúdolom, a metrón magamban üvöltöm, és mikor este az utolsó kollégám is kilép az iroda ajtaján, ismét rákezdek.
Üdvös volna egyszer egy igazi olasz piazzán, igazi olasz kávét majszolva, igazán olaszosan csacsogni vele egyet, persze olaszul, igazian. Tüneményes csaj lehet.
A dalhoz kreált videóból hasít egyfajta kalandos életérzés, életöröm, szerénység, természetesség, amitől folyton folyvást megingok, ha szakítok néhány percet ezekre a képsorokra. Megingok, mert ámulok, megingok, mert én is erre vágyom. Talán nem is lakásra kellene spórolnom, hanem utazásra, végtelen sok útra. Mi értelme egy lakásnak, mely röghöz köt, ha nem látom azt a kis millió helyet soha, amit pedig tiszta szívemből meglátni, megtapasztalni, megérezni, megkóstolni, megérteni vágyom?




Ugyanattól az erőtől pulzálnak az ereim, mint ami a hangjának ad varázslatot, ha őt hallgatom.

0 hozzászólás: