Kinézek

Muslincás kávéba fullad szombat reggel az eszem.
Zaccot pattogtatnak a fogak,
tejszínt izzad a nyelv.
Bájosan rút kabátba öltöztek kint a levelek,
végtelen kitartás,
kapaszkodnak még a fákra.
Hamuszürke dolmányukat hetvenkedve viselő
varjak károgják tele a selyemfelhőket,
oly magas, mámoros megmártózás.
Acélosan válaszol az aszfalt már ilyenkor,
fagyosan kopogtatja vissza a cipők sarkát.
Amott még sárgazöld levelek tajtékot, ingoványt
játszanak, nem engedik tova a finom illúziót.
Kopaszodó, öreg törzsek,
roppant, görcsös idősek
csoszognak át a hajlaton,
egy csípős, csókos hajnalon,
most száll messzire az utolsó
V-betűs küldöttség az égen.