2007. június 5., kedd

Friss levegő

Szétterült a haja a parkettán, ahogy lefeküdt a padlóra. Azon nyomban elaludt. A nap sugarai rászemtelenkedtek az arcára, az orrára, a karjára, a lábfejére, mindenre, amit fedetlenül találtak. De a Nő már nem érzett semmit, csak egy mélységet, mely egyre inkább magába szívta, egyenletesen lélegeztette, és nyújtott neki húsz darab nyugodt percet, a nyugtalan éjszakák után. Forrónak érezte magát mindenhol, mikor ismét magához tért.
Elfolyt a délelőtt, átcsorgott az idő délutánba, és végre ismét otthon találta magát. Most már megnyugodhatott. Hát vége. Ez is megvolt, zsebében van egy szakma. Hogy kezd-e még vele valamit, az a jövő zenés fintora.
Nem bírt egy helyben ülni, csavarogni indult kutyástul. A nyári levegő töményen birkózta be magát a tüdejébe, és odabent tombolt tovább. Azt érezte, mintha ólomból volnának a lábai, mégis istenien esett a sétálás. Megállt, lehunyta a szemét. Kiürített minden gondolatot megából, és csak figyelt. Fűnyíró. Madarak. Szellő. Kacaj. Csend. Csend. Csend.
A vizslás srác mindig már messziről köszön neki.

0 hozzászólás: