2007. június 9., szombat

Füst

Öröm és némi harag keveredik, kiáltozik bennem. Rendkívül szerencsés olyan témát húzni egy vizsgán, amiről baromi sokat tud beszélni az ember lánya. Főleg, ha ez idegen nyelven sem jelent nehézséget. Hát végre egyszer legalább sikerült nekem is beletrafálnom: Il turismo d' Ungheria (Magyarország idegenforgalma). És mivel egész évben konkrétan erről tanultam, se perc alatt virult ki az ábrázatom.
Na? Mit mutatna meg egy hazánkba látogatónak? A vizsgáztató asszonyság kissé megilletődve nézett, mikor felsoroltam Budapest számos látnivalóját, majd elkalandoztam a tokaji és egri borvidékre, megemlítve egy-két külföldön is ismert borfajtát. Elkanyarodtam a Balatonhoz, hogy azért nekünk is van ám egy tengerünk. A tanár megállított feltéve egy utolsó kérdést:
Milyen fesztivált ajánlanék egy turistának? Mi sem egyszerűbb! Hát a Szigetet! Nem hagyta ám, hogy ilyen egyszerűen letudjam a választ.
És aki a klasszikus zene iránt érdeklődik?
Pár másodpercre elgondolkodtam, aztán beugrott. Az Andrássy úton található a Kodály Zoltán Emlékmúzeum. Ott rendszeresen adnak komoly zenei előadásokat. Azt ajánlanám.
Persze az egész vizsga olaszul zajlott. Megköszönte, én meg elköszöntem.
Ami mégis bosszantó, mikor túl sok mindent tudnék hozzátenni a témához. És a túl sok minden a vizsga után jut eszembe természetesen. Termálfürdők. Hortobágy. Török emlékek. Ááájjj. Ha nem cicózok annyit az első feladatnál, ami legkevésbé sem volt kedvemre való, több idő jutott volna az álomtémámra. Volnah, volnah.
Itthon lenyugvásra vágyom. Épphogy csak kilépek a cipőmből, rögtön Johnny Cash-t teszek fel. Most csak ő képes lecsillapítani a zaklatott hullámokat. A Personal Jesus, a The First Time I Saw Your Face. Vizet forralok, éljen a mirelit tortellini. Talán jobb is, hogy a családom megint csak elutazott, és így nem kell senkivel osztoznom a szombatomon. Meggyújtok egy szál füstölőt. A dobozán ezüst hold illat áll. Ki az, aki érzi a Hold illatát? Megtaníthatná nekem, hogy kell beleszagolni az éjjel lámpásába.
A konyhapultnak támaszkodom, rossz szokás szerint már megint állva eszegetek. Ahelyett, hogy megadnám a tiszteletet az étkezésnek. Csak az ételre fordítani a figyelmem. Érezni minden falat ízét. Nem olvasni, nem beszélgetni, nem filmet nézni, nem internetezni közben.
Cash belekezd hangulatos gitárjátékába, zongora kíséri csörögve. "Your own.. personal... Jesus.." (...) "Reach out and touch faith". Mindig sajnáltam, hogy nem tanultam semmilyen hangszeren. Azt mondta egyszer valaki, hogy pedig a zongora illene az ujjaimhoz. Szeretném is megtanulni eljátszani Az órák film zenéit, Philip Glass csodálatos műveit. Damien Rice 9 Crimes-ának hátterét. Miért kell mindent gyerekkorban elkezdeni? Honnan kellett volna tudnom ötévesen, hogy tetszene a zongorázás? Vagy akár a vívás? Miért állítják, hogy ennyi idősen már késő? Nem, akkor sem. Saját magamnak, saját magamért meg fogok tanulni zongorázni egyszer. Csak hobbi szinten ugyan. A billentyűzeten már úgyis elég jól megy.
Ezüstös szalagként vonaglik a plafonhoz a füst. Olyan szabályosan, oly egyenesen, akár meg is foghatnám. Belenyúlok, az ujjam köré csavarodik.
Megcsömörlöttem már attól, hogy mindenbe csak belekezdek. Semmit nem fejezek be, viszek végig. Hát ilyen csillagjegy szülötte vagyok. De ez többé nem válik be indokként, kibúvóként, mentségként. Így nem fogok semmit elérni.
Egy tűzcsappal szemeztem, amíg vártam, hogy sorra kerüljek a szóbelin. Se olaszul, se angolul nem tudom, hogy kell mondani a tűzcsapot. Rengetegnek érzem még a hiányosságom mindkét nyelvből. Mindent tudni akarok. Beszélni angolul, olaszul egyaránt, a hangyák nemi életétől kezdve, a fregolira kiteregetett pongyola rojtján keresztül, a Kubában zajló politikai helyzetig, mindenről. Mekkora tudás lenne a kezemben. Bárha.
Szeretnék most megölelni egy fát a Margit-szigeten. Már olyan rég tettem meg.
Szeretném egyszer felhívni New Yorkból a húgomat vagy egy barátnőmet, hogy:
"Szia! Találd ki, hol vagyok!"
Szeretnék mezítláb belesétálni egy pocsolyába. És nem felfázni. És nem felsérteni a talpam. És nem marslakónak tűnni mások szemében.

0 hozzászólás: